Czigány Zoltán meséi a műfajnak jó pár bevett sablonját teljesen nélkülözik: olyan határokat lép át, melyeket kimondva vagy kimondatlanul, de minden rendes mesekönyvnek be kell tartania. Ez tehát egy rendetlen mesekönyv. Ráadásul még hozzá egy jó mesekönyv is, mely tényleg nem csak gyerekeknek szól. Hét kalandon keresztül ismerkedhetünk meg Csodával és Kószával, a két gödöllői illetőségű lóval, na meg persze az ő nem is akármilyen világukkal. Ami rögtön meghökkenti az olvasót, az az, hogy nem valamilyen naiv gyermekkép alapján elképzelt időtlen, rózsaszín játékvilágban jár, ahol csilingel a kisvonat, a pacik meg a zöld réten ugrálnak… Nem: az idő és helyszín a posztszocialista Magyarország, a még nem teljesen modernizálódott vidékkel és a forgalmi dugókkal és kutyagumival teli fővárossal együtt. Az illusztrátor, Baranyai András pedig kiválóan ráérzett erre. Baranyai stílusa, figurái elnagyoltak, de a rajzok mégis meglepően részletesek: a zöld Trabant, a sárga Wartburg, a "jómunkásember" figurák tipikus ábrázolásától a jól ismert piros-kék csíkban végződő fehér sportzokni megrajzolásáig egy nagyon is magyar valóságot látunk, mely egyébként a szöveggel teljes összhangban van.
Czigány Zoltán és családja szeret lovagolni, mégpedig Gödöllőn, az itt olvasható történetek pedig házi használatra készültek gyermekeinek. Ez a fajta "amatőrizmus" jót tesz a meséknek, de persze ebből bizonyos hiányosságok is fakadnak. A referencialitás, a helyszínek és terek konkrétsága üdítően hat az olvasóra – a tanyasi környezet leírását olvasva szinte érzi a föld és az egyéb dolgok szagát... Alapvetően azért jó ez, mert az egész történet így jóval közelebbinek, ismerősebbnek, otthonosabbnak tűnik. Hogy egy görög bölcstől kölcsönzött, rendkívül ósdi megközelítést használjak, az olvasó (és a gyerek, akinek felolvasnak) itt nem valami "általánossal" találkozik, ahol a macik és tündérek Meseországbeli ténykedéséből a maga "egyedi", 21. századi magyar helyzetére von le következtetéseket. Az ilyesmi egyébként is csak egy bizonyos életkorig és rövid távon működik, utána pedig az lesz a következménye, hogy a gyerek teljesen elfordul a meséktől és az irodalomtól, hiszen annak annyira kevés köze van bármihez, amivel ő a saját életében találkozik.
A mese elején Sajó bácsi és Gyöngyi néni felpattan a traktorra: "Gyere már, Gyöngyikém, elkésünk az új pizzériából! ", majd Csoda és Kósza is a Puszta Pizzéria felé veszi az irányt, ahol azonban zártkörű rendezvény van. Itt találkozunk Emma asszonnyal, "aki nagyon kövér volt. Olyan, mintha az összes főztjét ő maga ette volna meg idáig, és egyetlen vendégnek sem hagyott volna belőle. " Valamint a főpincérrel, aki egy minisztert, Tök Eleket várja ebédre, és abban reménykedik, hogy ha jó benyomást tesz rá, felkapott és sikeres lesz az étterme. Csodát és Kószát is beülteti végül egy asztalhoz, hogy a pizzázó lovakkal kápráztassa el a fontos vendéget, azonban nem szolgálja ki őket, mert meg kell várniuk a minisztert az evéssel, hiszen a kerek pizzába beleharapó patások látványa kedvezőbb annál, mintha már csak az elfogyasztott étel morzsái felett csámcsognának. A hatalomhoz törleszkedő, ügyeskedő főpincér végül pórul jár, mert Kósza nem bír magával, megeszi az összes pizzát, a torkos szakácsnő pedig megijed a konyhába beszabaduló ló látványától, és kövér termete miatt mindent felborít, összetör.
Tudjuk, hogy itt egy gyermeki látásmódról és kifejezésről van szó, ki is van mondva: nem nő meg nagyra, ezért póni. Erről azonban rögtön egy kisgyerek logikája ugrik be, Kósza figurája viszont nem így van megírva. Mindezeket azonban bőven ellensúlyozza a szövegek frissessége, egyedisége, reflektáltsága, na és persze a kiváló humor. A hét történet közül az egyik legerősebb a kötet első meséje, a Csoda és Kósza a pizzériában, különösen a figurák kidolgozottsága miatt. Még a mese sem él meg szerelem híján, és persze megint Kósza keveri a bajt, aki tavasz ébredtével nosztalgikus nyerítéssel, mondhatni, egy szerelmi lózattal emlékszik vissza egy másik, régi virágnyílásra és bimbózó érzelmeire bizonyos Kanca Manci iránt. Ám a múlt még egy varázs-ló segélyével is visszahozhatatlannak bizonyul, így a csődörnek be kell érnie a friss hús, Kanca Muci bájaival. De Kósza nem enged, rabul akarja ejteni a múltat, és egy másik mesében egy lórúgással egyszerűen visszaforgatja az idő kerekét. És miként a festménygyártásnál, ismét kezd beindulni az üzlet, a buta emberiség szakajtószám hozza az órákat átszereltetni, ám egy napórát szállító néger kannibál napórájával meggyűlik a lovak baja, és Gyöngyi néni rezignáltan vonja le a végkövetkeztetést: hiába jár visszafele a mutató, az idő mégis előre halad.
Kamo Gáz Kft, 2024