20. 000 forint feletti rendelés esetén a szállítás ingyenes.
1989-től szólista, de neves pályatársainak is ír dalokat. Szerzeményeire, akárcsak előadásmódjára, a lírai érzékenység jellemző. "Fontosnak tartom, hogy a nívótlanság és igénytelenség ellenében a műfaj megtartsa értékeit, egy kicsit mindig a közönség elvárása előtt járva egy lépéssel" – nyilatkozta. Ötven felett a cukorbetegség tüneteivel küzdött, de életmódváltással sikerült ezeken úrrá lennie, koncertezik és készít új lemezeket, fiatalabb zenésztársaival a mai hangzáshoz igazította régebbi slágereit. 2019-ben két combnyaktöréssel, agyérgörccsel kellett megküzdenie, de az év végi szokásos Aréna koncertjére felépült – a budapesti sportarénát 1991-től kezdődően eddig több mint hússzor töltötte meg. Amerikai származású feleségével több mint huszonöt éve a baranyai Dióspusztán él egy tanyán, ott piheni ki a turnék fáradalmait, írja az újabb dalokat. Hobbija az olvasás, könyvtárszobájában több ezer kötet található. Számtalan szakmai elismerés mellett 1996 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés tulajdonosa, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.
A hozzászólások csak tagok számára érhetők el. Kérjük, válassz: belépés vagy regisztráció
Kamo Gáz Kft, 2024