Miklós gyámjai tovább folytatták az építkezéseket, majd nagykorúsága és házasságkötése után Miklós is alakított a rezidenciájaként funkcionáló süttöri kastélyon. J. M. Hahn közreműködésével pl. a kertet bővítették ki. 1762-ben utód nélkül meghalt Miklós bátyja, Esterházy Pál Antal. A hercegi rang és a nagy vagyon így Miklósra szállt, aki ettől kezdve több fázisban hatalmas komplexummá fejlesztette a kis süttöri kastélyt, amit 1765-től már Eszterházának hívott. Az első nagy fejlesztési ütem 1762 és 1768 között zajlott. Jelentős szerepet játszott benne Nicolaus Jacoby lotharingiai származású mérnök, valamint egyes szerzők szerint Johann Ferdinand Mödlhammer építőmester, továbbá tervezési feladatokkal látták el a 18. század utolsó negyedének egyik legjelentősebb mesterét, Melchior Hefelét is. A második ütemre 1774 és 1778 között került sor, míg az épületet a belvederrel fejezték be az 1780-as évek közepén. Mindeközben kiépült a hatalmas park, már 1773 előtt felépültek a melléképületek: a jószágkormányzóság, a marionett színház, a narancsház és a víztorony, valamint többek között az opera, a kínai táncház és az istálló.
Ugyanezt a két egymáson lévő díszítőfestést találták meg a hosszúkás helyiségből nyugat felé nyíló kis szobában is. A látogatók az újonnan feltárt rokokó falfestéseket a felújítást követően restaurálva, régi fényükbe visszaállítva láthatják majd. Please follow and like us:
A fertődi Esterházy-kastély jegyárai Kastélytúra Az Esterházyak mesélő kincsei című kiállítás, nyári ebédlő, sala terrena, hercegnéi előszoba (chinoiserie díszítés), Haydn-terem, Apolló terem, lakk-kabinet, kápolna)* A vezetés időtartama: cca. 60 perc Belépőjegy: 3. 500 Ft Kedvezményes jegy (diák és nyugdíjas): 1. 750 Ft Családi jegy I. (2 felnőtt + 1 gyermek 18 év alatt): 8. 000 Ft Családi jegy II. (2 felnőtt + 2 vagy több gyermek 18 év alatt): 8. 500 Ft Térítésmentes (6 év alatt/70 év felett): 0 Ft *A jegy megvásárlásával Ön 90 napig a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum megtekintésére is jogosult. Idegen nyelvű kiegészítő jegy: 1. 000 Ft Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a jegyvásárlástól számított 30 percen belül megtekinthessék a múzeumot, az alap tárlatvezetés részeként. A várakozás idejére ajánljuk figyelmükbe a kastély parkjait! Eszterháza Exkluzív Múzeum, barokk színháztörténeti túra, parktúra II., levendulakert. 3 napos érvényességgel: Belépőjegy: 6. 000 Ft Kedvezményes jegy (diák és nyugdíjas): 3.
A kastély másik oldalán lévő hatalmas parkba is érdemes átmenni, ide belépőjegy nélkül is mehetünk. Itt a pár éve elkészült, kitűnően a park miliőjébe ágyazott Joseph Haydn és Esterházy Miklós szobrait találjuk. Igazi élmény a nagy területű angolpark hatalmas, árnyas fái között bóklászni. Gyakorlati tudnivalók Nyitvatartási idő: máj. 02. – okt. H-V 10-18, nov. 1. -márc. 14. P, SZ, V: 10-16 Belépődíj: 2000 Ft; diák, nyugd. 1000 Ft; családi jegy 4000 Ft. A kastély csak tárlatvezetéssel látogatható, időtartama kb. egy óra. Fertőd, Haydn u. 2. Beérve Fertődre a kastély felé vezető utat jól jelzik, a kastély bejáratával szemben, nem messze fizetős parkoló található.
Joseph Haydn aktív zeneszerzői korszakát itt töltötte Esterházy (Fényes) Miklós szolgálatában. Operák, vígoperák, és szimfóniák születtek itt, melynek egy részét az emeleti díszteremben mutatták be. A kastély mögött állt az Operaház, a Muzsikaház és a Bábszínház. Mellettük a kínai mulatóház, vagy Bagatell, mely a nevét onnan kapta, hogy amikor Mária Terézia megdicsérte akkor Esterházy Miklós csak annyit mondott: "bagatell". Az Esterházy család a 17. században szerezte meg a süttöri birtokot, a későbbi Eszterházát, a mai Fertődöt. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a későbbi kastély építése mikor kezdődött, a legtöbben ezt 1720-ra teszik, de felmerült olyan nézet is, miszerint a kastély ősét már a 17. században építeni kezdték. 1720-ban Esterházy József Anton Erhard Martinelli építőmestert építkezéssel bízta meg, Simon Mödlhammer ácsmesterrel pedig a tetőszék kialakítására kötöttek szerződést. A kert kiépítésére Anton Zinner császári kertmérnököt kérték fel. József korai halála után másodszülött fia, Esterházy Miklós örökölte a süttöri uradalmat.
A színművészet, zene és képzőművészet központja később újabb érdekességgel gazdagodott: a hercegi udvar hangversenymestere az európai hírű Joseph Haydn lett. A zeneszerző két évtizeden át lakott Eszterházán és állt a család szolgálatában. 1778-ban Esterházy Miklós 1200 saját katonájával tábornagyként háborúskodott II. József császár mellett Bajorországban, ezért a császár elrendelte, hogy a jövőben az Esterházy család minden férfi tagját hercegi rangra emeljék. A kastélyban ma is fenntartanak egy lakosztályt az Esterházy család számára, azaz jelenleg Esterházy Antal hercegnek. A kastély a II. világháború után került állami tulajdonba, ezt követően elhanyagolták, fénye megkopott. 1946-ban Kertészeti Középiskolát és Kollégiumot hoztak létre a kastély egyik szárnyában. A 2000-es években kezdődtek meg felújítási munkálatai, ma már majdnem olyan, mint hajdanán, az Esterházy család idejében. A 126 szobával bíró kastélyban ma kortörténeti kiállítást tekinthetünk meg, júniustól szeptemberig pedig minden héten komolyzenei hangversenyeknek is a részesei lehetünk a több száz éves falak között.
"Magyar Versailles"-nak is nevezik. A kastély fénykora 1768-tól 1790-ig tartott. Az első nagyszabású ünnepséget 1770-ben rendezték, amikor a herceg bemutatta az udvartartását a bécsi arisztokráciának. A kastély mind a 126 szobája gazdag rokokó dísszel volt ékes, a berendezés is ebben stílusban készült. A nyugati szárnyban kapott helyet a híres Esterházy-képtár. Benne megközelítőleg 650 darab festmény volt. Ezek közül 23 igen értékes kép. A legjelentősebb ma a Szépművészeti Múzeumban látható. A vállalkozásnak/helyszínnek nincsenek ajánlatai
Kamo Gáz Kft, 2024