Mit tehetünk a szag ellen? Sokan sokfélét javasolnak, a fogmosás, szájöblítés persze a legtermészetesebb, bár a test egészébe szétáradt aromaanyagok ellen nem tud mit tenni. Semlegesítő hatást tulajdonítanak a meleg tejnek, a méznek, a vörösbornak, a pörkölt kávénak, a friss petrezselyemnek. Ez utóbbiak nyilván a saját aromájukkal is fellépnek a fokhagyma illatanyagai ellen, így inkább elnyomják annak kellemetlen szagát. Ilyen a borsmenta, a kakukkfű is, és a tusfürdőbe cseppentett citromolaj is. A legegyszerűbb védekezés pedig a hatás kiterjesztése: fogyasszon a partner is fokhagymát, így a "közös bűn" sokkal elviselhetőbb... Az élelmiszer- és gyógytermék-ipar erre a problémára válaszul dolgozta ki a fokhagymakészítmények széles választékát. Ezek a kapszulás, tablettás kivonatok, olajok lényege, hogy csak a vékonybélben oldódnak fel, így elkerülhető a rossz lehelet, sőt, még az illatanyagok verejtékbe kerülése is.
Köhögés, hörghurut ellen Ma számos, jobbnál jobb gyógyszer létezik a felső légúti megbetegedések ellen, de azért nem árt tudni, hogy ezek legfőbb gyógyszere évszázadokon át szintén a fokhagyma volt, nyersen, vagy forrázva, összetörve, tejjel, mézzel elkészítve ajánlották elsősorban köhögés és hörghurut ellen. Ma is tudunk olyan énekesnőről, aki fellépései előtt fokhagyma fogyasztásával tisztítja hangszálait, légútjait, hogy minél tisztább, teljesebb hangokat csalhasson elő. Verejtékben is megjelenik A fokhagyma áldásos hatásainak ellenére van egy rendkívül nyomós érv ellene: erős, kellemetlen szaga van. Fogyasztása után a lehelet bűzössé válik, és bizony, ezen csak ideiglenesen segít a legalaposabb fogmosás is. Nem árt tudni azt sem, hogy a fokhagyma rossz szagú alkotórészei, vagyis az aromaanyagai nemcsak a gyomorba kerülnek, hanem továbbhaladva a belekből bejutnak a vérbe, eloszlanak az egész szervezetben. Egy részüket a vese a vizelettel kiválasztja, más részük azonban a verejtékkel együtt hagyja el a testet, kellemetlen testszagot okozva.
Ha ezt a mellékhatást szeretnéd elkerülni, fogyaszd a nyers fokhagymát almával, mézzel vagy citromlével, vagy alaposan főzd szét, és süsd bele az ételekbe. [Forrás:] Fokhagyma kúra 1. Csináljuk végig a következő fokhagyma kúrát az immunrendszer erősítésére és az erek kisöprésére (érelmeszesedés elkerülésére és gyógyítására) * 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk. * 10 napig áztatjuk 3 dl 96%-os alkoholban, lezárt üvegben. * Naponta egyszer felrázzunk egy kicsit, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. A k�nai filoz�fia szerint, a m�j-meridi�n a szemre ny�lik, a m�j energetikai �llapota teh�t befoly�solja a l�t�s min�s�g�t. A k�naiak m�r �vezredek �ta ismerik az �sszef�gg�st az elfogyasztott t�pl�l�kok �s a l�t�s min�s�ge k�z�tt. Nem véletlen tehát, hogy sok anyagcsere betegségnek - így a pajzsmirigy problémáknak, a diabétesznek, s�t a magas vérnyomásnak is - szemészeti tünetei lehetnek. Az "íriszdiagnosztika" során látható elváltozásoknak sok esetben nincs anatómiai hátterük, mivel még csak a funkcionális egyensúly bomlott meg.
Kamo Gáz Kft, 2024