Eredetileg a templom illatosítására használták, amire igencsak szükség volt, ugyanis anno megengedték, hogy az ide érkező zarándokok a templomban töltsék az éjszakát, és ez nem akármilyen szaggal járhatott...
Irányítása alatt elkészült a templom szentélyrésze, majd a letisztult vonalú,
tökéletes arányú, monumentális kereszthajó. A kereszthajó két végén található bejáratok, az északi "paradicsom kapuja" vagy
ismertebb nevén Azabacheria-kapu, a déli Platerias-kapu, valamint a nyugati
homlokzatnál később elkészült Portico de la Gloria szoros ikonográfiai kapcsolatban álltak
egymással, az emberiség történetét jelenítették meg középkori felfogásban. Az épületet
1117-ben egy, a püspök elleni felkelésben a városi lakosság felgyújtotta, és helyreállítása
csak 1130 körül ért véget. 1117 után a kapuk megmaradt domborműveit a Platerias-kapun
egyesítették. 1168-ban II. Ferdinánd király úgy döntött, hogy befejezi a templomot, és a munkálatok
irányítását egy bizonyos Mateo mesterre bízta. Az ő irányítása alatt emelték a három
utolsó boltszakaszt, a nyugati homlokzat alatti kriptát, a nyugati homlokzatot és a híres
Portico de la Gloriát, ami a spanyol román kori szobrászat csúcspontjának tekinthető.
Szent Jakab Katedrális Santiago De Compostela | A Santiago De Compostela-I Szent Jakab-Katedrális | Magyar Kurír - Katolikus Hírportál
Airport
Szent Jakab Katedrális Santiago De Compostela
Beach
A kornak megfelelően a román stílusban épült zarándok-katedrálist 1211-ben szentelték fel, amelynek 800. évfordulóját ünneplik ebben az évben. A katedrális latin kereszt formájú, amelyben a főhajó mellett két mellékhajót találunk. Ez egyaránt érvényes a kereszthajóra is. A latin kereszt két szára találkozási pontjában látható az 1448-ban épített, mintegy 32 méter magasan lévő kupola. Helyi elnevezés Catedral de Santiago de Compostela
Elhelyezkedés Santiago de Compostela, Spanyolország
A spanyolországi Galicia tartományban található Szent Jakab-katedrálist Santiago de Compostelában építették idősebb Szent Jakab apostol feltételezett sírja fölé. A compostelai székesegyház Spanyolország legnagyobb román kori temploma, méretében és díszítésében is a legjelentősebb zarándoktemplomok közé tartozik. A Legenda aurea szerint az i. sz. 44-ben lefejezett idősebb Jakab apostol holttestét a tanítványai egy hajóra tették, Galiciába vitték és ott temették el. Ezután a sír helye feledésbe merült, majd a 9. század elején csodás körülmények között újból előkerült egy már használaton kívüli római kori temető területén.
Szent Jakab-katedrális in Santiago de Compostela, Spanyolország | Sygic Travel
- Szent Jakab Katedrális Santiago De Compostela — A Santiago De Compostela-I Szent Jakab-Katedrális | Magyar Kurír - Katolikus Hírportál
- Szent Jakab Katedrális Santiago De Compostela – A Santiago De Compostela-I Szent Jakab-Katedrális | Magyar Kurír - Katolikus Hírportál
- Szent Jakab Katedrális Santiago De Compostela | Szent Jakab Katedralis Santiago De Compostela
- Szent jakab katedrális santiago de compostela beach
- LL Junior volt párja fülig szerelmes: ez a férfi rabolta el Hopp Csilla szívét – Szuperjó
- Szent Jakab-katedrális in Santiago de Compostela, Spanyolország | Sygic Travel
- Szent jakab katedrális santiago de compostela lake forest
- Vita:Szent Jakab-katedrális (Santiago de Compostela) – Wikipédia
- Nanny mcphee és a nagy bumm indavideo