A férfi még abba is beleszól, hogy partnere eszik-e madártejet vagy sem, megalázó helyzetbe hozza a társaság és a pincér előtt azzal, hogy kritizálja a nő "döntésképtelenségét", kitérve arra, hogy ez az élet más területein is így van. Léa "legjobb" barátnője, Karine (Florence Foresti) szintén erősen nárcisztikus vonásokat mutat. Folyamatosan magára akarja terelni a szót, nemcsak a vacsora közben, hanem később is, például amikor megjelenik Léa első könyve, majd amikor lovagrenddel tüntetik ki barátnőjét. Karine féltékeny, intrikus, nem bírja elviselni Léa sikerét, és hogy nem ő van a középpontban. Személyes támadásnak veszi a nő kiteljesedését, mivel úgy érzi, kikerült az irányítása alól és nem kell többé gyámolítania. "Nem volt jogod ezt tenni velem. Így megváltozni anélkül, hogy figyelmeztettél volna. Légy tekintettel másokra is. " – vágja sértődötten barátnője fejéhez a film egyik kulcsmondatát. Léa értetlenül áll előtte, hiszen ő egyáltalán nem változott meg, nem szállt a fejébe a siker és a hírnév.
Francia, ennek megfelelően könnyed és időnként fárasztó, de összességében kellemes kikapcsolódást nyújt. Az év végére rengeteg akció és dráma érkezik a mozikba, aki inkább tét nélküli vidámságra vágyik, annak bátran ajánlom. Hozzászólások hozzászólás
A rendezvényterem a rendezvény kezdete előtt fél órával nyit. A helyszínen vendégeinket frissítőkkel, szendvicsekkel és süteményekkel várjuk! Az étterem és a rendezvényterem területe füst és alkoholmentes. Rendezvényeink 14 éves kor felett látogathatóak, kivéve a gyermekprogramokat. Online asztalfoglalás Asztalfoglalás telefonon: +36 20 311 0101 Tetszik az eseményünk? Oszd meg másokkal is! Ajándékozzon ÉLMÉNYT szeretteinek! Ajándékutalványaink beválthatók irodalmi estekre, koncertekre, önismereti előadásokra, gyerekprogramokra, bűvészműsorokra, stb. Az utalványok fél évig érvényesek, így garantáltan találnak kedvükre való programot! Az utalványok 2000 Ft-os és 3000 Ft-os címletekben kaphatók a Napfényes Étteremben (V. kerület, Veres Pálné és Curia utca sarkán). Copyright © Napfényes Étterem és Cukrászda – 1053 Budapest, Ferenciek tere 2. (a Veres Pálné és a Curia utca sarkán) Telefon: 06-20-311-0313 • Nyitva tartás: H-V 12:00 – 22:30
feliratos francia vígjáték, 104 perc, 2020 Rendező: Daniel Cohen Szereplők: Bérénice Bejo, Vincent Cassel, François Damiens, Florence Foresti Két francia házaspár évek óta tartó barátságát rengeti meg a hír: Léa, aki négyük közül eddig a legvisszafogottabb volt, titokban regényt írt. A könyv hirtelen a bestsellerlisták élére kerül, és hatalmas sikert arat. Az ünneplés helyett azonban a féltékenykedés és intrika veszi át a főszerepet, és megkérdőjeleződik a barátság is: vajon az egyik ember sikere és boldogsága keserűséget okoz a másiknak?
Nem csak a barátság témáját járja körül, hanem kitér a párkapcsolatokra és az egyén boldogulására is. Mit keresünk a másikban, amikor párt választunk és hogyan tudunk együtt élni vele, hogyan tudjuk egymást támogatni és ösztönözni. Hogyan választunk barátokat (sokszor közös barátokat), miért van szükségünk rájuk, mit várunk el tőlük és mit tudunk mi nyújtani nekik. Legvégül itt vagyunk mi magunk és mindaz, amitől teljesnek érezzük az életünk, amitől boldogok vagyunk. Amikor az életünk egysíkúvá, unalmassá válik vagy nem jönnek be a számításaink, elkezdünk a másokéval foglalkozni. Ha van valami, amivel elfoglalhatjuk magunkat és amiben örömünket leljük, akkor együtt tudunk örülni a sikernek és elpárolog az irigység. Különösen szerencsések vagyunk, ha azt csinálhatjuk, amit szeretünk és még jól meg is élünk belőle. Ez a fajta útkeresés egész életünk során végig kísér minket, az önmegvalósítás sikere vagy kudarca alapvetően meghatározza a másokhoz, rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz (de még az idegenekhez is) való viszonyunkat is.
Francis eközben zeneszerzéssel, majd szobrászattal kísérletezik, sikertelenül, utána bonszáj neveléssel tölti szabadidejét, majd azt is feladja és végül a főzésben teljesedik ki. A film sajátos érzelmeket és gondolatokat vált ki belőlünk, várnánk a szereplők életének alakulását, a figurák fejlődését, azt, hogy valahová eljutnak, de nem kapunk ilyen illúziót. Az egész kicsit olyan hatást kelt, mint egy, a széken pihenő összefércelt csinos, fekete koktélruha: az alapanyag elegáns és jó minőségű, csak még nincs összevarrva. De épp ennek köszönhető, hogy a film után órákig lehet róla beszélgetni, mert számos olyan élethelyzetet mutat, amit mindannyian átélünk, és nagyjából ugyanolyan feldolgozatlanul, ahogyan a film szereplői. Nekünk kell kitalálni hozzá az eszközöket. Mese a barátságról (Le bonheur des uns…), rendező: Daniel Cohen, bemutató dátuma: 2021. december 23. Forgalmazó: Cirko Film. Jegyet itt tudsz rá rendelni
Kamo Gáz Kft, 2024