Mindez azért fontos, mert ha megfelelő a vízminőség, semmi más dolgunk nincs, csak élvezni a tó látványát és etetni a benne élő halakat. Hogyan készíthetek szűrőt házilag? Az első és legfontosabb, hogy a szűrő nyomás – és fagyálló anyagból készüljön, így jó ideig szolgál majd minket. Mérete legyen akkora, hogy a tó teljes vízmennyiségének 2 – 4%-át legyen képes egyszerre befogadni. Építhetjük a felszínre vagy a föld alá süllyesztve is. Utóbbi esztétikusabb, ám sokkal nehezebb hozzáférni takarítás vagy esetleges probléma felmerülése esetén. Többkamrás szűrő segítségével még közelebb hozhatjuk a természetet a tóhoz. Az egyik rész csak az ülepítésért felel, ide tehetünk olyan műanyag tárgyakat, melyek megnövelik a víz útját. Lehetnek csövek, kupakok vagy flakonok is. Van egy kamra, amely a fizikai szűrésért felel, ide vízáteresztő anyagot kell behelyeznünk, amely megfogja a szennyeződéseket, de nem tömődik el könnyen. Tehát ez az a rész, ahol a szemmel látható szennyeződéseket egyszerűen "kiemeljük" a rendszerből, így keringés közben láthatóan egyre tisztább lesz a víz.
Apróhirdetés Ingyen – Adok-veszek, Ingatlan, Autó, Állás, Bútor
A víz kellemes csobogását, a saját tavad partján hallgathatod, és a kerti tó szűrő nem fog egyhamar az eszedbe jutni, mert csendben és láthatatlanul végzi a dolgát évekig. Ha időnként kitakarítod a szennyeződésektől biztos lehetsz benne, hogy egyhamar nem lesz vele gondod, és még a halaid is jól fogják érezni magukat a tiszta vízben.
15 márc. Amikor eldöntöd, hogy márpedig tavat építesz a kertedbe, minden bizonnyal nem is gondolsz bele, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy a nyári estéidet tóparti lazulással tölthesd. Mivel nem természetes tóról beszélünk, a vizet forgatni kell, és szűrni, aminek az eszköze a kerti tó szűrő. Egyszerűen hangzik, és tulajdonképpen az is, de mégsem. Ugyanis ha nem jól választasz, és hagyod magad meggyőzni, hogy a legolcsóbbat vedd meg, a nyugodt pihenésből előbb-utóbb bosszankodás lesz, mert eldugul a szivattyúd, a tavad vize megposhad, és lesz egy szép zöld pocsolyád a pénzedért. Tehát ha nekivágsz a dolognak, de nem érzed magad szakembernek, nyugodtan nézelődj a neten, hisz a megfelelő webshop oldalán nem csak elmagyarázzák neked mi micsoda, és mire való, hanem egyúttal meg is vásárolhatod. Ha bizonytalan vagy melyik a neked való kerti tó szűrő, kérdezz bátran meg egy szakembert, persze a kérdéseidet a weboldalon is felteheted. Így biztos lehetsz benne, hogy minőségi eszköz vásárolsz majd, a szivattyú, a kerti tó szűrő, és minden más, ami egy kellemes tavacska kialakításához szükséges minőségi áru lesz, tehát nyugodtan készülhetsz a kellemes nyári estékre.
Mivel ez a tó sokkal kisebb, mint a természetes vizek, ezért sokkal hamarabb felmelegszik a vize és csökken az oxigéntartalma is, így nem mindegy, mennyi élőlényt tartasz benne. Ám megfelelő arányok esetén is szükséges a szűrő beszerelése, ami segít fenntartani a természetes állapotot és élhető környezetet teremt a vízi élőlények számára. Mi ronthatja a vízminőséget? Leginkább a tóba hulló szerves anyagok, mint például a falevelek, a növényei maradványok vagy az állati ürülék azok, melyektől felborul a biológiai egyensúly. Kategória Gyártó Ez iszapot képez a tó alján, amitől romlik a vízminőség. Ha mindig kihalásszuk a lehulló faleveleket és megfelelő hínárféléket is telepítünk a tóba, akkor már előnyből indulunk. Jótékony hatása lehet annak is, ha leárnyékoljuk a tavat, így csökken az algásodás is. A tóban élő élőlények számára a 6, 5-8, 5 pH érték közötti kémhatás megfelelő. Fontos tudni, hogy 7 alatt savas, 7 felett lúgos kémhatásról beszélünk. A legfőbb megoldás arra, hogy megfelelő szinten tartsuk a víz minőségét, az a szűrés.
Kamo Gáz Kft, 2024