Az 1980-as évek közepére a templom látogatottsága jelentősen megnőtt és a nem templom céljára emelt épület szűknek bizonyult. A presbitérium elhatározta, hogy az épületet átépítik. Az átépítés fő szempontjai a befogadóképesség megnövelése, az épület templom-jellegű kialakítása, a sok problémát okozó lapostető megszüntetése és az építkezés alatti folyamatos gyülekezeti működés lehetővé tétele voltak. Az átépítésre a tervpályázatot 1990 -ben írták ki. A 17 pályaműből a zsűri a "Genève" jeligéjű pályázatot nyilvánította győztesnek, Nyíri Mária és Varga László építész-házaspár tervét. A kiviteli terveket Nyíri Mária 1994 -ben készítette el. Időközben a rendezési terv lehetővé tette egy 33 m magas torony építését is. Ez utóbbi statikai terveit Wehner Péter készítette, a tervek általános statikai tervei Detre Dezső nevéhez fűződnek. Svábhegyi Református Egyházközség temploma (1125 Budapest, Felhő utca 10. ) Az építkezés kivitelezését a szentendrei "Kámfor" építőipari kft. végezte el. A toronygömbben helyezték el az épület alapító okmányát.
Cégmásolat A cégmásolat magában foglalja a cég összes Cégközlönyben megjelent hatályos és törölt, nem hatályos adatát. Többek között a következő adatokat tartalmazza: Cégnév Bejegyzés dátuma Telephely Adószám Cégjegyzésre jogosult E-mail cím Székhely cím Tulajdonos Könyvvizsgáló Tevékenységi kör Fióktelep Bankszámlaszám Legyen előfizetőnk és érje el ingyenesen a cégek Cégmásolatait! Amennyiben szeretne előfizetni, vagy szeretné előfizetését bővíteni, kérjen ajánlatot a lenti gombra kattintva, vagy vegye fel a kapcsolatot velünk alábbi elérhetőségeink valamelyikén: További információk az előfizetésről Már előfizetőnk? Lépjen be belépési adataival! Változás A Változás blokkban nyomon követheti a cég életében bekövetkező legfontosabb változásokat (cégjegyzéki adatok, pozitív és negatív információk). Legyen előfizetőnk és érje el Változás szolgáltatásunkat bármely cégnél ingyenesen! Hirdetmény A Hirdetmények blokk a cégközlönyben közzétett határozatokat és hirdetményeket tartalmazza a vizsgált céggel kapcsolatban.
kerület Thomán István utca megnézem Budapest XII. kerület Trencséni utca megnézem Budapest XII. kerület Tücsök utca megnézem Budapest XII. kerület Tündér lépcső megnézem Budapest XII. kerület Tündér utca megnézem Budapest XII. kerület Tündérkert utca megnézem Budapest XII. kerület Vadgalamb utca megnézem Budapest XII. kerület Vilma út megnézem Budapest XII. kerület Zsibói utca megnézem Budapest XII. kerület Zsolna utca megnézem
Ezen az oldalon megtalálható a helyszín térkép, valamint a helyek és szolgáltatások listája: Felhő utca: Szállodák, éttermek, sportlétesítmények, oktatási központok, ATM-k, szupermarketek, Benzinkutak és így tovább. Legközelebbi nevezett épületek Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola - 293 m Költő utca 10 Szent László-templom - 151 m Berczik villa - "TERÉZIA" - 312 m Gyöngyvirág út 17 Felhő utca szolgáltatásai Kattintson a szolgáltatás nevének bal oldalán található jelölőnégyzetre, hogy megjelenítse a térképen a kiválasztott szolgáltatások helyét. Szűrés kategória szerint: Autóipari Parkolás - 438m - Költő utca, 21 A vallási központok Kegyhely - 151m Szent László-templom (christian - roman_catholic) Felhő utca Kegyhely - 331m Svábhegyi református templom (christian - reformed) Felhő utca, 10 1125 Budapest Telefon: +36 1 395 0015 email: Oktatás Iskola - 293m Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola Költő utca, 10 1121 Budapest Vásárlás Pékség - 363m László Pékség Diana utca, 5 1125 Budapest Telefon: +3613952596 Nyitvatartási idő: Mo-Fr 06:30-18:00; Sa 06:30-12:00 Dohány - 817m Nemzeti Dohánybolt - Récsei Tabak Bt.
Rendezés: Ár Terület Fotó
Fejvadász cégek - Budapest Rendezés: Gyakran megnézett Legjobbra értékelt Legtöbb értékelés Találatok: 1-20 / 46 1 Randstad Hungary Kft. 1024 Budapest, Lövőház utca 39 +36-1-4112090 Fejvadász cégek, Munkaerő-közvetítés, Munkaerő-kölcsönzés Az elmúlt két hónapban kapcsolatba kerültem pár fejvadász céggel. Szerintem ők a leghatékonyabbak,... 2 értékelés Megnézem VIII. Kerület, Baross utca, 63 m²-es, jó állapotú társasházi lakás 37, 9 M Ft 2 Fodor Human Resources Kft. Kapy út 14. +36-70-3120142 Fejvadász cégek 1 értékelés 3 HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 48, 2. emelet +36-1-4137145 0 értékelés 4 HR-COM Szervezetfejlesztési és Vezetői Tanácsadó Kft 1126 Budapest, Derkovits utca 9 5 Job-Center Személyzeti Tanácsadó Iroda 1061 Budapest, Andrássy út. 10, I. /111. +36-1-3020038 Karrier tanácsadás XIV. Kerület, Angol utca, 79 m²-es, felújított / újszerű állapotú társasházi lakás 46, 4 M Ft 6 Manpower Hungary Budapest (EMKE) 1085 Budapest, Rákóczi út 42 +36-1-4111590 Karrier tanácsadás, 7 MCL Consulting Kft.
Pokorni Zoltán megjegyezte, hogy ilyen nagyszerű óvodát leginkább Skandináviában látni, és a templommal, a műemlék villával, valamit a parókiával együtt az egész Svábhegyi Református Gyülekezeti központ szemet gyönyörködtető. A polgármester szerint a beruházás közben derült ki, hogy nem az egyes döntéshozók, szakemberek, hanem a közösség építi az óvodát. De ez fordítva is igaz, azaz az óvoda alakítja a közösséget. Nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is formálja, amikor szolidáris közösségeket hoz létre maga körül. Nem véletlen, hogy az óvodákban hosszú barátságok köttetnek a gyermekeiket ide hozó szülők között – emlékeztetett a polgármester kiemelve, hogy a gyereknevelés, a kicsik jövőjének, világnézetének alakítása a családok dolga, ezt nem veheti el tőlük sem ideológia, sem az állam. "Büszkék vagyunk a református és a szintén most felépült közeli katolikus óvodára is. Arra még inkább, hogy egyre több nagycsaládos fiatal él a kerületben, akik igénybe vehetik ezeket az intézményeket" – tette hozzá.
Kamo Gáz Kft, 2024